Kereki Község a Balatontól 6-km-re a Szántód- Kaposvár között húzódó 6505 sz. összekötő közút mentén található. Első írásos emléke 1193-ból származik, amikor III. Endre az itt elterülő birtokokat a „Fehérvári János lovagok” rendjének adományozta.

A Tihany- Szántód révtől Szlavóniába vezető hadi és kereskedelmi út védelmére épült Fejérkő vár romjai érdekes turisztikai látványosságként ma is megtekinthetők. Első okleveles említése 1330- ból ismert, amikor Czikó a várnagya, majd 1368-tól Besenyő János nevét említik az oklevelekben.

Fejérkő vár

Fejérkő vár

A vár téglából épült, feltehetően a fehér mészhabarcs messziről világító színéről nevezhették el Fejérkő várnak. A várat 1543-ban a veszprémi várkapitány felrobbantatta, hogy az előre nyomuló törökök számára ne nyújtson védelmet. A törökök kiűzése előtti időszakban az 1600- as évek végén a település elnéptelenedett. Az 1700-as években települtek a területre ismét lakosok.

A XVIII. század vége felé épült egy református imaház és 1823. ban a mai is álló harangláb. A harangláb ma is megtekinthető Kerekiben.

A római katolikus templom 1830- ban épült, építtetője Viseki Talján Boldizsár.

Harangláb

Kereki eredeti temploma a völgytől keletre, a jelenlegi Polgármesteri Hivatal feletti dombon állt, melynek maradványai még a XIX. század végén láthatóak voltak. Feltehető, hogy a község a nevét erről a kerek alaprajzú templomról kapta. Kerekiben már 1333- 35-ben plébánia működött, plébánosa, Miklós 50 kisdénárt fizetett pápai tized fejében. A völgyben fekvő, úgynevezett „Cserkésztó” festői környezetben kellemes kikapcsolódást kínál a horgászoknak.

A sportpálya mellett kialakított Hősök Parkja és környéke sportrendezvények és közösségi rendezvények színtere. Itt találhatóak a két világháború hőseinek emlékművei mellett a Légierő hősi halottjainak állított emlékmű is.

Cserkésztó

Minden évben a Falunappal egybekötve koszorúzási ünnepség helyszíne június hónapban annak emlékére, hogy 1944. június. 16-án itt halt hősi halált légi csatában Pászty István hadnagy, a Veszprémben állomásozó „Puma” vadászrepülő ezred pilótája.

Kerekiben található a nemzetközi szinten is jelentős Pelsonius Ménes, ahol arab telivért és shagia arab fajtát tenyésztenek.

Kereki lakossága jelenleg: 547 fő.

Közös hivatalunk székhelytelepülése Balatonföldvár.

  • A faluban működik:
  • Orvosi Rendelő
  • Gyermek Orvosi Rendelő
  • Védőnői szolgálat
  • Falugondnoki szolgálat
  • Házi segítségnyújtó szolgálat

Civil szervezetek:

  • Vöröskereszt helyi szervezete
  • „Együtt Kerekiért” Közhasznú Egyesület
  • Kereki Sportegyesület

Kereki Község Önkormányzata

Cím: 8618, Kereki, Petőfi S.u.64.
Telefonszám: 84/365-016
Telefaxszám: 84/365-016
E-mail: hivatal@kereki.hu
Honlap: www.kereki.hu
Polgármester: Csicsai László
Jegyző: Köselingné dr.Kovács Zita jegyző